Valamely környezeti elem (pl. víz, talaj, levegő stb.) mindenkori állapotának és igénybevételének (beleértve a szennyezést is) megismerésére, illetőleg az állapotváltozás nyomon követésére szolgáló mérő-, megfigyelő-, észlelő- és ellenőrző hálózat az adatok mérésével, gyűjtésével, feldolgozásával, nyilvántartásával és értékelésével együtt.

Országos Közegészségügyi Intézet egy közegészségüggyel foglalkozó intézmény, mely méri és vizsgálja a környezeti szennyezőket. Az Országos Közegészségügyi Intézet elnevezése 2018. október 1. napján Nemzeti Népegészségügyi Központra változott.

Országos Közegészségügyi Központ, amely 2017. április 1-jével szűnt meg. Az OKI és az OKK feladatait integrálták a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jogkörébe, az NNK jogelődje.

A természeti adottságok és az ökoszisztéma szolgáltatások felhasználása annak érdekében, hogy az emberek alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozás hatásaihoz.

A felszíni és felszín alatti vizek minőségét, öntisztuló képességét, illetve felhasználhatóságát, a vízi ökoszisztémák életfeltételeit veszélyeztető vagy jelentős mértékben korlátozó - esetleg az élőlények pusztulását okozó - kibocsátások (emissziók). Ezek jellemzője, hogy kialakulásuk gyors, váratlan, előre nem jelezhető időpontban jelentkezik.

Adott rendszer érzékenysége és hajlama az éghajlat változása, változékonyága és szélsőségei kedvezőtlen hatásaira, a védekezési és alkalmazkodási képesség hiánya.

A tárgyakon és a környezetben lévő mikrobák számának mosó- és tisztítószerek segítségével történő csökkentése. Az ENSZ Közgyűlése fontos mérföldkőként, 2010. július 28-án határozatában alapvető emberi jogként ismerte el a tiszta vízhez és a megfelelő szanitációhoz (szennyvízelhelyezéshez) jutás jogát. Magyarország 2001-ben ratifikálta a Víz és Egészség Jegyzőkönyvet. Szakmai anyagokban ezért a szanitáció fogalma sok esetben azonosul a szennyvízkezelés fogalmával és intézkedéseivel is (egyedi, vagy közüzemi gyűjtés, kezelés, tisztítás, hasznosítás).

A földbe szivárgott felszíni víz(beszivárgás), amely szintén felszíni vízként lép ki a forrásokban vagy a kutakban.

A szakirodalom a természetes körülmények között történő nyílt vízi "tárolást" nevezi tározásnak (pl. mesterséges tavak). A tárolás kifejezés a mesterséges, zárt medencék, víztornyok esetében használatos.

Tartós hőhullámos napoknak nevezzük, ha legalább három napig a középhőmérsékletet nem süllyed 27 °C alá.

Tónak nevezzük azokat a mélyebb, tengerrel összeköttetésben nem lévő, vízfolyásokból vagy fenékforrásból táplálkozó állóvizeket, amelyekbe a növényzet a kifejlődést gátló nagy vízmennyiség miatt egyáltalán nem vagy csak a tómeder part menti sekélyebb résein és az eseteges szigeteken telepszik meg.

A természetes vízmegőrzési intézkedések (NWRM=Natural Water Retention Measures) olyan többfunkciós intézkedések, amelyek célja a vízkészletek védelme és kezelése természetes eszközök és eljárások alkalmazásával, ezáltal ún. zöld infrastruktúra felépítése, például az ökoszisztéma helyreállításával és a földhasználat megváltoztatásával. Az NWRM jó lehetőséget kínál többfajta előny megszerzéséhez, beleértve az árvíz kockázatának csökkentését, a vízminőség javítását, a felszín alatti vizek újratöltődését és az élőhelyek fejlesztését. Továbbá, hozzájárul olyan alapvető EU-s politikák céljainak megvalósításában, mint a VKI (Víz Keretirányelv), az ÁKI (Árvízkockázat-kezelési Irányelv) vagy az élőhelyvédelmi és madárvédelmi irányelv.

A levegő hővisszatartó, hőtároló képességén alapuló jelenség. Lényege, hogy a Napból érkező rövidhullámú sugarakat a légkör jól átengedi, ezeket a felszín elnyeli és ezáltal felmelegszik. A felmelegedett felszín az alacsonyabb hőmérséklete miatt hosszúhullámú sugárzást bocsát ki, amivel szemben a légkör nagy mértékben elnyelőképes. Így a kisugárzott hőmérséklet jelentős részét a légkör visszatartja. Nem maga a levegőanyag, hanem annak vízgőz és egyéb anyagtartalma (pl. CO2) idézi elő az üvegházhatást. Az üvegházhatású gázok olyan gázhalmazállapotú anyagok, amelyek a légkörbe kerülve az üvegházhatás előidézéséért felelősek. Ezek lehetnek egyrészt természetben előforduló, másrészt antropogén eredetű, azaz emberi tevékenységből származó gázok is. Üvegházhatású gáz például a vízgőz, szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, de a mesterséges klórozott, fluorozott szénhidrogének, és a kén-hexafluorid is ide sorolható.

A villámárvizek általában hegy és dombvidéki területeken alakulnak ki, gyors lefolyásúak, a konvektív viharok (heves zivatarok, felhőszakadások) kísérőjelenségei. A jelenség meghatározója a rövid idő alatti (akár 10 perctől 6 óráig terjedő időintervallumban) nagy mennyiségű vízszállítás – kis keresztmetszeten. Természetükből, dinamizmusukból adódóan rövid idő alatt jelentős kárt okozhatnak az infrastruktúrában, épületekben és a mezőgazdasági termelésben is.

A vis maior kifejezés természeti vagy emberi eredetű „ellenállhatatlan erőt” jelent, amely abszolút jellegű, azaz az emberek számára elérhető eszközökkel nem hárítható el. Előre nem látható külső körülmény, akadály.

A természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való optimális összehangolására irányuló tervszerű tudományos, műszaki, gazdasági és igazgatási tevékenység; a vizek hasznosítása, hasznosítási lehetőségeinek megőrzése, a vizek kártételei elleni védelem és védekezés.

A földfelszínnek az a része, amelyről valamely fő vízfolyás az összes lefolyó vizet összegyűjti, az adott vízfolyás vízgyűjtő területe.

A folyók, csatornák, csővezetékek, kutak stb. szolgáltatta vízmennyiség, illetőleg víznyerési lehetőség.

A fogyasztók adott helyre és időszakra vonatkozó, vízhasználatra irányuló szándéka.

A vizek többletéből vagy hiányából származó kár.

A mesterséges állóvizeket, a víztározókat az ember meghatározott cél érdekében hozza létre. Megkülönböztetünk síkvidéki, dombvidéki és hegyvidéki tározókat, melyekre a befogadó képesség a jellemző. Rendeltetésük szerint lehetnek mezőgazdasági (öntözési, halastó), ipari, ivóvíz-ellátási, vízkárelhárítás (árvíz, belvíz), energetikai, hajózási és üdülés célú tározók.

A vízválasztó két szomszédos vízfolyás, folyórendszer, tó, tenger vagy óceán vízgyűjtő területe közötti határvonal, a terület vizei ettől a vonaltól két oldalra áramlanak a két vízgyűjtő mélyebben fekvő területei felé. Megkülönböztethetünk felszíni és felszínalatti vizekre vonatkozó vízválasztót.

A síkvidéki víztározás, tágabb értelemben a belvízgazdálkodás fontos eszköze a belvízvisszatartás és a belvíztározás. Előbbi azt jelenti, hogy egy adott területre lehullott csapadék visszatartásra kerül az arra alkalmas helyen, utóbbi alatt a vízgyűjtőterületről levezetett belvíz tározása értendő. Mindkét esetben sokoldalú vízügyi, műszaki mezőgazdasági tevékenység együttes, összehangolt megvalósításáról van szó.